Együttműködési megállapodást kötött az Ökumenikus Segélyszervezet és a Finn Church Aid

Együttműködési megállapodást kötött pénteken az Ökumenikus Segélyszervezet és a Finn Church Aid, hogy közösen dolgozzanak a háború következtében megrongálódott ukrajnai iskolák újjáépítésén.Lehel László, a segélyszervezet elnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: Ukrajnában 7,7 millió a belső menekültek száma és 5,7 millióan hagyták el az országot, Kárpátalján több mint 400 ezren vannak. Az Ökumenikus Segélyszervezet 225 intézményt segít, jellemzően menekültszállókat.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A segélyszervezet már kilenc ukrajnai megyében van jelen, eddig százezer embernek segítettek és már a Kijev környéki részekre is tudtak segélyszállítmányt eljuttatni, sok esetben a helyi szervezetek segítségével.
    

Hozzátette: a Finn Church Aid finn egyházi segélyszervezet, amelynek 13 országban van képviselete és mintegy négyezer munkatárssal dolgoznak. A szervezet alapvetően fejlesztési és humanitárius projekteket valósít meg a finn külügyminisztérium támogatásával és nemzetközi pályázatokon nyert források felhasználásával.
   

Jouni Hemberg, a Finn Church Aid ügyvezető igazgatója az együttműködési megállapodás aláírását megelőzően arról beszélt, eddig is együttműködtek az Ökumenikus Segélyszervezettel, amely a háború kitörése után azonnal megkezdte a munkát, de most új szintre emelik az együttműködést, például együtt kezdik újjáépíteni az ukrán iskolákat.
    

Elmondta, hogy az értékelő csoportok már felmérték az iskolák állapotát és azt "riasztónak" találták. Általánosságban elmondható, hogy mindenhol szükség van az iskolák újjáépítésére - tette hozzá. Kiemelte: az iskolaépületek újjáépítése mellett fontos, hogy támogassák a tanárokat és gyermekeket is. A traumatizálódott gyerekeknek pszichoszociális támogatásra van szükségük és erre ki kell képezni a tanárokat - mondta, hozzátéve, hogy a területen rengeteg akna, lőszer található, a gyermekeket arra is meg kell tanítani, hogyan tudják ezeket felismerni.
   

Jelezte: tovább folytatják a közösségi befogadóhelyek kiépítését, támogatását is. Lehel László szólt arról is, hogy Beregszász és Lemberg után egy harmadik irodát is nyit a segélyszervezet, ezúttal Kijevben. A központ a magyar segélyszervezet mellett helyet ad az egyházi hátterű segélyszervezeteket tömörítő nemzetközi szövetség, az ACT Alliance Ukrajnában szerepet vállaló tagszervezeteinek is.
   

Az Ökumenikus Segélyszervezet és a Finn Churh Aid együttműködési megállapodásának aláírásánál jelen volt Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com