Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a rendőrség és a Magyar Kerékpáros Klub

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá pénteken Budapesten az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Baleset-megelőzési Bizottság (ORFK-OBB) és a Magyar Kerékpáros Klub.

kerékpárA dokumentumban a felek azon szándékukat fejezték ki, hogy az Együtt közlekedünk! elnevezésű kampány megvalósításában és a közlekedésbiztonság fokozása érdekében több területen együttműködnek, és részletesen kiértékelik a kerékpárosokat érintő közlekedési baleseteket.

László János, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke az aláírás előtti sajtótájékoztatón azt mondta, meg szeretnék változtatni azt a képet, hogy a kerékpározás veszélyes. Hozzátette: elemezték a 2012-ben történt baleseteket, és kiderült, hogy az elmúlt évekhez képest a kerékpárosokat érintő halálos balesetek száma egyenletesen csökkent, a súlyosak stagnáltak, a könnyű balesetek száma viszont némileg emelkedett, miközben egyre többen kerékpároznak.

Az elnök szerint a másik tévhit a kerékpárosokkal szemben, hogy szabálytalanok. Az elmúlt heti rendőrségi razzia előzetes adatai szerint viszont az összes ellenőrzött kerékpáros mindössze 20 százaléka vétett a szabályok ellen.

Kiss Csaba, az ORFK-OBB főtitkára az első féléves összesített baleseti adatokat ismertetve elmondta, három és fél százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt az előző év hasonló időszakához képest, és 16 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma.

Hangsúlyozta: az egyik legvédtelenebb közlekedő a kerékpáros, az idén 33-an haltak meg, de a szám évről évre csökken. A kerékpárosok ellenőrzésével kapcsolatban azt mondta: nem vegzálni akarják a biciklizőket, hanem minél több közlekedő életét meg szeretnék menteni.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com