Együttműködik a kampányidőszakban az LMP és az Új Kezdet (2. rész)

Együttműködésről állapodott meg a kampányidőszakra az LMP és az Új Kezdet nevű párt, korszakváltásra szerződtek - jelentette be az LMP miniszterelnök-jelöltje szombaton Kecskeméten, sajtótájékoztatón.Szél Bernadett a Kossuth-szobor lábánál, a két párt több mint száz tagja és szimpatizánsa előtt azt mondta: nem tekintik lezártnak a két párt szövetségét, együtt tudnak működni mindazon pártokkal, közösségekkel és emberekkel, akik a kormányváltáson túl korszakváltásban is érdekeltek Magyarországon.

   
Úgy fogalmazott: a teljes korszakváltás érdekében megfeszített tempóban dolgoznak majd a következő hónapokban, a két párt egymást erősítve fog küzdeni Magyarországért. Az LMP és az Új Kezdet kialakította szövetségi politikáját az elmúlt hónapokban és letette az asztalra azt az együttes programot is, amely egy zöldpárt és egy vállaltan jobbközép párt "házasságából született" - közölte.
  

Gémesi György, az Új Kezdet elnöke hangsúlyozta: míg az LMP-nek országos frakciója, pártja van, az Új Kezdet a lokalitást, a helyi tapasztalatokat, a lendületet adja az együttműködéshez. A legfontosabb az, hogy a két párt együtt erősebb - hangoztatta. Szél Bernadett elmondta: az együttműködési megállapodást december közepén, ünnepélyes keretek között írják alá Budapesten.
    

Az LMP miniszterelnök-jelöltje megerősítette: rendelkeznek 106 jelölttel, akiket majd be is mutatnak. Szerinte nő a támogatottságuk, és ha az emberek bizalmát szavazatokra tudják váltani, kormány- és korszakváltás lesz 2018-ban. Az ellenzéki párt a 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyéről is dönt szombaton kezdődött kétnapos kecskeméti kongresszusán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com