ÉKM: ideiglenes fürdőházat kap a Hévízi Tófürdő

A kormány 381 millió forint támogatást nyújt egy ideiglenes tavi fürdőház megépítésére, és a fürdő hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozására a Hévízi-Tófürdőről hozott kormányhatározat szerint - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a fürdő főbejáratánál tartott szerdai sajtótájékoztatóján.Nagy Bálint hangsúlyozta, hogy a Hévízi-tó és az arra épült, magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtó egészségügyi létesítmény évente mintegy egymillió vendéget fogad a világ minden tájáról. Nemcsak a térség, hanem az ország szempontjából is kiemelkedően fontos intézményről, infrastruktúráról van szó, amelynek egyik tavi felépítményét tavasszal statikai okokból le kellett zárni.

Az 1968-ban épült épületrészt utoljára 2005-ben építették át. A márciusban végzett vizsgálatok szerint a tavi felépítmény fő része már veszélyessé vált, ezért kellett lezárni - mondta. Az államtitkár hangsúlyozta, a tófürdő és a tavon lévő vagy tóhoz kapcsolódó szolgáltatások jelenleg is zavartalanul működnek, látogathatók.

A kormányhatározat arról is szól, hogy szeptember végéig le kell tenni az asztalra a Hévízi-tó és a hévízi kórház hosszú távú fejlesztési koncepcióját annak érdekében, hogy a létesítmény a magas szolgálatásai színvonalát a jövőben is tartani tudja - mondta az államtitkár.

Nagy Bálint megjegyezte, az ideiglenes felépítményre azért is szükség van, mert az átfogó felújítást, fejlesztést úgy kell majd végrehajtani, hogy biztosítva maradjon tó látogathatósága. Mint mondta, reményei szerint az ideiglenes felépítmény ez év végére megvalósul.

Arra kérdésre, hogy az előzetes becslések szerint mennyibe fog kerülni a fürdő teljes felújítása, Nagy Bálint úgy becsülte, hogy a tó körüli teljes infrastruktúrát, így a kórházat is érintő beruházás megvalósítása több tízmilliárd forintos tétel lesz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com