Elemző: a kormány az ország érdekeit nézi

A kormány az ellenzékkel szemben az ország érdekeit nézi, amikor azt mondja, hogy Magyarországnak ki kell maradnia az ukrajnai háborúból - jelentette ki a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.A külpolitika és a háború nem játék, hiszen emberi életekről van szó. Azt a kérdést kell feltenni ebben a helyzetben, hogy ez a mi háborúnk-e és ebben részt kell-e venni - fogalmazott Boros Bánk Levente. Szerinte miközben a kormány az ország érdekeinek képviseletét tartja szem előtt, a komplett ellenzék "szereptévesztésben van", és alapvetően érzelmi-ideológiai alapon közelíti meg a kérdést.
    

Az elemző rámutatott: háborús helyzetben egy olyan döntés, ami lehetővé teszi a fegyverszállítást Ukrajnába vagy katonákat küldene a harctérre, hétköznapi emberek milliót vonná be a háborúba. Ezért mondja a kormány, hogy Magyarországnak ki kell maradnia ebből a háborúból - fűzte hozzá. Kijelentette: a politika olyan szakma, amit profiknak kell művelni, különben felelőtlen, ad hoc jellegű kijelentések és intézkedések születnek. Szerinte az ellenzék álláspontja abból is fakad, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje híján van a politikai tapasztalatnak és annak a tulajdonságnak, hogy megértse az embereket, és alapvető tényekkel sincs tisztában.
    

A műsorvezető felidézte, hogy Márky Zay Péter egy fórumon helyeselte Orbán Viktor intézkedéseit és úgy nyilatkozott, hogy mindent úgy tenne, mint a miniszterelnök. Boros Bánk Levente úgy reagált: Márki-Zay kijelentése azt a kérdést veti fel a választó számára, hogy ha ugyanazt csinálná mint Orbán Viktor, akkor minek válasszon mást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com