Elemző: a választók emlékezni fognak a "baloldali járványkezelésre"

A társadalom többsége számára egyáltalán nem szimpatikus, hogy a baloldal még az oltások kapcsán sem tette félre politikai érdekeit, és ez hatással lesz a 2022-es választási eredményekre is - fejtette ki a Magyar Nemzetnek írt elemzésében Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.A baloldali politikusok ma már igyekeznek letagadni mindazt, amit hónapokon keresztül hangoztattak a keleti vakcinákkal kapcsolatban, és még a kormányoldalnál is oltáspártibbnak akarnák feltüntetni magukat - vélte az elemző a lap szerdai cikke szerint.

    
Deák Dániel azt írta: ez hasonló próbálkozás ahhoz, mint amit a migrációs válság során láthattunk tőlük: 2015-ben a bevándorlásügyi intézkedéseket támadták, de a választási kampányban már úgy tettek, mintha ők sosem akadályozták volna a migráció elleni küzdelmet, sőt időnként még a kormányoldalt is bevándorláspártisággal támadták. Úgy fogalmazott: a valóságtagadó kommunikáció ugyanakkor sem akkor, sem most nem vált be, a választók többsége emlékszik arra, hogy a baloldali politikusok valójában mit gondolnak a bevándorlásról vagy az oltásokról.
   

Deák Dániel úgy véli, meglehetősen hiteltelen, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke most Orbán Viktor miniszterelnökkel közös videóban szeretne az oltás beadatására biztatni mindenkit, szerinte vélhetően látja már, hogy az eddigi kampányukkal önmagukat lőtték lábon. Amennyiben a baloldali politikusoknak annyira fontos lett volna, hogy növeljék az emberek oltakozási kedvét, akkor nem három hónappal az első vakcinaszállítmány megérkezése után akarnának közös videót készíteni, hanem már december végén vagy január elején felvetették volna az ötletet - szögezte le az elemző.
    

Azt is kifejtette: mindezek fényében az várható, hogy a baloldali pártok támogatottsága csökkenni fog, a járványhelyzet alatt tanúsított magatartásuk pedig negatív hatással lesz a baloldali kényszerkoalíció 2022-es választási eredményére is. A választók ugyanis a válság lezárását követően visszatekintenek majd a nehéz időszakra, hogy melyik politikai oldal hogyan viselkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com