Elemző: az Egyesült Államok felismerte, hogy meg kell erősíteni a határokat

A Nézőpont Intézet elemzője szerint míg az Egyesült Államok a 2001-es terrortámadások után rájött, hogy meg kell erősítenie a határt, addig az Európai Unió nem tette meg ugyanezt a 2015-ös párizsi merényletek után.Nézőpont IntézetDeák Dániel az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában azt mondta, a szeptember 11-i terrortámadások után az Egyesült Államok azonnal megerősítette a határvédelmet, szigorította a bevándorlási feltételeket, mert felismerte, hogy a bevándorlókkal potenciális terroristák is megjelenhetnek az országban.

Ezzel szemben - hívta fel a figyelmet - az unió nem ismerte fel, hogy a Párizsban 2015-ben történt két terrortámadás is kapcsolatban áll azzal, hogy a határvédelem nem megfelelő. Az elemző szerint egyre több állam ismerte fel, hogy "határfalat" kell építeni, de az unióban kettős beszédet folytatnak ezzel kapcsolatban: Magyarországot sok bírálat érte tavaly, míg most a Calais-nál épülő fallal kapcsolatban nincsenek ilyen kemény bírálatok.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com