Elemző: Sulyok Tamás jó választás a köztársasági elnöki posztra

Sulyok Tamás rendkívül jó választás a köztársasági elnöki pozícióra - értékelte Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.A szakértő emlékeztetett arra, hogy Sulyok Tamás hétfői megválasztása után, az Országgyűlésben elmondott beszédében azt hangsúlyozta: a kölcsönös bizalom a nemzet egységének alapja. Sulyok Tamás egy "tartással bíró jogász". Soha nem volt pártpolitikus, tehát ezzel sem lehet bírálni.

Még az 1990 előtti állampártba sem volt hajlandó belépni, ezért nem lehetett akkor bíró - mondta Szikra Levente.
    

Az elemző Sulyok Tamás alkotmánybírói tevékenységével kapcsolatban két olyan döntést is kiemelt, amelyek szerint a magyar alkotmányos identitás védelmét akár az európai joggal szemben is érvényesíteni kell. Magyarország az unió tagja, de ahol nincs uniós hatáskör, ott folyamatosan védeni kell a magyar szuverenitást az EU "túlhatalma" ellen - fűzte hozzá Szikra Levente.
    

Arra a riporteri felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint a kormányoldal "puccsal" választ köztársasági elnököt, az elemző úgy reagált: az ellenzéki politikus "erkölcstelen és radikális" politikájával kívül helyezi magát a jogrenden és alkotmányon. A magyar alaptörvény világosan szabályozza az államfővel kapcsolatos kérdéseket, a magyar parlament hétfőn elfogadta Novák Katalin köztársasági elnök lemondását, és még aznap megválasztotta az új köztársasági elnököt.
    

Aki itt puccsról beszél, semmit nem tud az alkotmányos rendszerről - jegyezte meg Szikra Levente.Annak kapcsán, hogy az ellenzéki pártok - az LMP és a Mi Hazánk kivételével - kivonultak az új köztársasági elnökről szóló szavazásról, az elemző azt emelte ki: a radikális baloldali ellenzék teljesen következetlen. Miközben szavakban hevesen ellenzik az alkotmányos rendet, tetteikkel minduntalan elfogadják azt, elindulnak a választásokon, s ha nyernek, elfogadják a pozíciókat és az azzal járó, nem kis fizetéseket, tehát az ellenzék soraiban teljes a következetlenség, "káosz".


Ez mutatkozott meg a parlament hétfői ülésén is, amikor a baloldali radikális ellenzék elfogadta Novák Katalin lemondását és Svédország NATO-csatlakozását, majd kivonult Sulyok Tamás megválasztásáról - mondta az Alapjogokért Központ elemzője a Kossuth rádióban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com