Elérte a Kisköre és Tiszaroff közötti folyószakaszt a jégtömeg

A torlasz előtt megindult mintegy 800 méter hosszú, százszázalékos jégzaljással vonuló jégtömeg áthaladt a kiskörei vízlépcsőn, elérte a Kisköre és Tiszaroff közötti folyószakaszt - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Kötivizig szerdán duzzasztással megemelte a vízszintet, így megközelítően 24 óráig sikerült helyben tartani a felső folyószakaszról érkező torlaszt Tiszaderzs magasságában, ennek egy része mintegy 3 hektáron befordult a tározó területére.



A jégtömegben nagy mennyiségű elszabadult úszómű és roncs található - közölték. A Tiszacsegén elsodródott komp szerdán késő délután a Sarudi-medencébe sodródott ki. A torlasz megindulása vagy további apadása esetén a medencébe kiúszott jégtömeg - és vele együtt a komp is - visszasodródhat a főmederbe. A duzzasztást csütörtök reggel a Kötivizig megszüntette.

Az igazgatóság fokozott figyelőszolgálattal követi a jég vonulását a Kisköre alatti szakaszokon is.
A tájékoztatás szerint a Tiszán Kisköre alatt is több helyen megindult a korábban összetorlódott jég, de továbbra is van olyan szakasz, ahol állójég található a folyón. Az M4-es autópálya tiszai keresztezésében lévő munkaterületen - felkészülve a vízlépcsőn történő jégátvezetés következtében kialakuló jégzajlásra - az úszó létesítmények a rögzítését megerősítették, folyamatos helyszíni felügyelet biztosítása mellett.

A szükséges beavatkozások és a megerősített figyelőszolgálat felállítása érdekében az igazgatóság szerda déltől a Kisköre alatti folyószakaszra Csongrádig harmadfokú jeges árvízvédelmi készültséget, a Kisköre alatti árvízvédelmi fővédvonalakra - a Tisza jobb partján Kiskörétől Tószegig, a bal parton Pusztataskonytól Cibakházáig - a jég észlelése és nyomon követése érdekében harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendel el.

A jégvédekezés időszakára a kiskörei vízlépcső üzemi hídját lezárták a közforgalom elől, kizárólag szolgálati célú járművek közlekedése engedélyezett. A Közép-Tiszán továbbra is pontszerű másodfokú jeges árvízvédekezési készültség helyszíne az épülő M4-es autóút tiszai kereszteződésében lévő munkaterület.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com