Életfogytiglani szabadságvesztést kért perbeszédében az ügyész

Életfogytiglani szabadságvesztést kért az ügyész az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt háborús bűntettekkel vádolt 94 éves Biszku Béla volt belügyminiszterre a Fővárosi Törvényszéken újrakezdett büntetőperben pénteken.biszkuA vádhatóság képviselője perbeszédében szimbolikusnak nevezte, hogy éppen 59 évvel azután mondhatja el vádbeszédét, hogy a vádlott és társai utasítást adtak a kegyetlen leszámolásra. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága által irányított karhatalom vezetősége, a Katonai Tanács ugyanis 1956. december 4-én ült össze, és a többi között meghatározták, hogy az ellenséggel szemben határozottan fel kell lépni, továbbá gyorsan és kegyetlenül le kell számolni vele.

Tavaly májusban az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt.

Júniusban a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság, felderítetlenség miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést és új eljárásra utasított.

Biszku Béla az 1950-es évektől az állampárt vezetőségéhez tartozott, 1956 után belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt. A vádirat szerint Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett annak a karhatalomnak a megszervezésében és irányításában, amely sortüzeket adott le fegyvertelenül demonstráló polgárokra.

Ezek közül a vádirat tartalmazza a budapesti Nyugati pályaudvarnál 1956. december 6-án történt, három halálos áldozatot követelő sortüzet és a két nappal később, Salgótarjánban lezajlott eseményeket, amelyek során karhatalmisták és szovjet katonák fegyvereitől negyvenhat fegyvertelen tüntető halt meg, köztük nők és gyerekek.

Az ügyész perbeszédében hangsúlyozta: az 1956-os forradalom és szabadságharc után Biszku Béla meghatározó alakja volt annak a hatalomnak, amely megdöntötte a törvényes Nagy Imre-kormányt. A vádhatóság képviselője felidézte, hogy a Kádár János által vezetett, magát kormánynak nevező csoport novemberben tett esküt.

Hozzátette: a tényleges és abszolút hatalmat az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága gyakorolta, és ennek Biszku Béla is tagja volt. Perbeszédében az ügyész nemzetközi jogi példák alapján a karhatalmat mint illegális félkatonai szervezetet a náci Németországban létrehozott SS-szel állította párhuzamba.

Hangsúlyozta: bár közvetlen tűzparancsot nem adott ki Biszku Béla, ennek nincs jelentősége, mivel a karhatalmat kifejezetten ezzel a céllal hozták létre, így a vádlott büntetőjogi felelőssége megállapítható. A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság gyakorlata alapján a karhatalmat az ügyész bűnszervezetnek nevezte.

A bíróság előtt pénteken levetített, a Biszku Béla által 2010-ben a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának adott interjúra utalva az ügyész azt mondta, Biszku Béla soha nem bánta meg tetteit, cselekedeteire büszke, és előrevetítette: a tárgyalás után se lesz majd képes önvizsgálatot tartani.

Az ott elhangzottak alapján - például amiatt, hogy Biszku azt mondta, nem tartja koncepciós pereknek az 1956-os forradalom után lefolytatott eljárásokat - az ügyészség a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadásával is vádolja Biszku Bélát.

Ebben az interjúban a vádlott a felelősségét firtató kérdésekre azt válaszolta: az ítéleteket a nyomozóhatóság felügyelete mellett a szuverén magyar bíróság hozta meg. Hozzátette: cselekmények alapján születtek meg az ítéletek. Saját tevékenységéről azt mondta: népe érdekeit szolgálta. "Olyan tevékenységet, amiért engem felelősségre lehet vonni, nem követtem el" - közölte.

A vádlott a bírósági eljárás során is végig tagadta bűnösségét, de vallomást nem tett. A 94 éves volt állampárti vezető tolószékben érkezett a bíróságra, a tárgyalás alatt két nőrokona támogatja. A tárgyalást nagyothalló-készülékkel követi, az eljárás során óránként szünetet kér rossz egészségi állapota miatt. A per kora délután a védői perbeszéddel folytatódik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com