Elfogták a férfit, aki kirabolt egy budapesti taxist

Elfogták azt a férfit, aki késsel fenyegetett és kirabolt egy budapesti taxisofőrt Monoron - közölte honlapján a rendőrség csütörtökön.A 38 éves férfi szerda este Budapesten ült taxiba, majd Monorra vitette magát; ott egy késsel megfenyegette a sofőrt és készpénzt követelt tőle. A taxis átadta a nála lévő pénzt a férfinak, aki ezután elmenekült a helyszínről.

    
A tájékoztatás szerint a rendőrök azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit hajnalban fogtak el az otthonában. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Rablás miatt került őrizetbe két fiatal

Rablás miatt került őrizetbe két fiatal

A tatai rendőrök rövid időn belül azonosították a 17 és a 13 éves elkövetőket, és őrizetbe is vették őket.

Gyanús volt az eltűnés

Gyanús volt az eltűnés

Az óbudai rendőrök egy család négy tagját fogták el, akik a gyanú szerint egy idős asszony lakására tették rá kezüket.

Álbérlet

Álbérlet

Más lakását adta ki albérletbe egy fiatal a XVIII. kerületben.

Hangfelvétel buktatta le a gyilkost

Hangfelvétel buktatta le a gyilkost

Megrázó bűntény történt 2024. november 11-én Csátalján: egy ártatlannak tűnő születésnapi buli végül egy ember halálával végződött.

Dühöngött, rongált, szidalmazott

Dühöngött, rongált, szidalmazott

A veszprémi nyomozók őrizetbe vették a 19 éves helyi fiatalt.

Drogterjesztő sötétben, világítás nélkül

Drogterjesztő sötétben, világítás nélkül

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint kristályt terjesztett.

Emberkereskedelem és kényszermunka – két ember őrizetben

Emberkereskedelem és kényszermunka – két ember őrizetben

A Nógrád vármegyei rendőrök őrizetbe vették a szilaspogonyi testvérpárt.

Ne maradjon bejelentkezve az ATM-ben!

Ne maradjon bejelentkezve az ATM-ben!

Egy idős férfi véletlenül így tett, és ezt az alkalmat azonnal kihasználta az utána következő.

Kiszolgáltatott emberrel végeztetett munkát, őrizetbe vették

Kiszolgáltatott emberrel végeztetett munkát, őrizetbe vették

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, valamint más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 59 éves sárkeresztúri férfival szemben.

Így lett meg a keceli gyilkos

Így lett meg a keceli gyilkos

K. Péter (55) nem bírta a kritikát, ezért megölte 66 éves szállásadóját, méghozzá különös kegyetlenséggel.

http://ujhazak.com