Elfogták a pécsi trafikrablás-sorozat elkövetőjét

Elfogták szerdán a nyáron Pécsett történt négy fegyveres trafikrablás elkövetőjét, a 32 éves pécsi férfi beismerő vallomást tett - jelentette be csütörtökön a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.Fellegi Norbert sajtótájékoztatón közölte: a júniusban, júliusban, illetve az augusztus elején és közepén történt rablások felderítésére tíz főből álló nyomozócsoportot hoztak létre. Az eljárásba a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai is bekapcsolódtak. A rendőr ezredes az elfogás körülményeire térve elmondta: szerda este az elkövető egy Tüzér utcai dohányboltot akart kirabolni, ahol a rendőrök csapdát állítottak a számára, amibe "belesétált". Ezt követően fogták el az utcán a férfit.

  
Bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását; a nyomravezetőnek felajánlott 500 ezer forintos díjra vonatkozó felhívást csütörtökön visszavonták. Fellegi Norbert ismertetése szerint a korábban buszvezetőként is dolgozó "félhajléktalan", büntetlen előéletű Sz. Barnabás részletes és feltáró jellegű beismerő vallomást tett. A bűncselekmény indítékai között említette, hogy "elindult a lejtőn", megélhetése nem volt biztosított, illetve drog- és gyógyszerfüggőségét is megnevezte.
    

Fellegi Norbert kiemelte, hogy a férfi a rablásokat a "valódihoz megközelítően hasonlító" játék pisztollyal követte el. A rendőrség négy rendbeli fegyveres rablással gyanúsítja a férfit, akit szerdai rablási kísérlettel is meg fognak gyanúsítani - jelezte főkapitány-helyettes, aki szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok egyértelműen elegendőek lesznek a bűnösség megállapításához.
    

Újságírói kérdésre Fellegi Norbert közölte: a férfi a rablások során 60 és 300 ezer forint közötti összegeket zsákmányolt. A BMRFK a police.hu oldalon a rablásokról és az elfogásról készült videókat is közzétette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com