Elfogtak egy emberrablót Vecsésen az NNI fejvadászai

Elfogtak egy körözött, a TOP50-es listán szereplő férfit Vecsésen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) fejvadászai; a 43 éves férfi emberrablás és csalás miatt kiszabott többéves börtönbüntetése elől bujkált.Az NNI szerdán közölte a police.hu oldalon, hogy a férfival szemben a Fővárosi Törvényszék 2024-ben adott ki elfogatóparancsot, a férfit ugyanis emberrablás miatt 5 év fegyházbüntetésre, míg csalás miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte.

Az első ügyben – amely 2019-ben történt – egy elszámolási vitából kialakult konfliktus vezetett oda, hogy a körözött három társával együtt elrabolt egy férfit. A másik bűncselekmény 2018-ban történt: úgynevezett unokázós csalást követett el a férfi több társával együtt.

A férfi nem vonult be a büntetés-végrehajtási intézetbe, ezért a hatóságok keresni kezdték, majd februárban olyan információkhoz jutottak, hogy külföldre szökhetett, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak vele szemben. Az NNI fejvadászai kiderítették, hogy a több mint két éve bujkáló férfi nem hagyta el Magyarországot, egy vecsési címen kezdett dolgozni. A szökevényt kedden fogták el a Pest megyei településen; bár a férfi eleinte más adataival próbálta igazolni magát, nem járt sikerrel - írták.

Előállítása után megkezdte 7 éves szabadságvesztésének letöltését; bírói döntés alapján kedvezménnyel nem szabadulhat - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

http://ujhazak.com