Elfogták egy kecskeméti bűnbanda utolsó két tagját is

Elfogta egy nők kizsákmányolásával foglalkozó kecskeméti bűnbanda utolsó két tagját is a rendőrség - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu-n. Azt írták, tavaly két alkalommal is lecsaptak a bűnbanda több tagjára: négy embert elfogtak, míg egyikük a körözésének kiadása után önként jelentkezett a rendőrségen. Az öt embert azzal gyanúsítják, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket Németországba szervezett ki prostitúcióra, ahol folyamatosan dolgoztatták és kizsákmányolták őket.
    

A gyanúsítottak közül jelenleg ketten letartóztatásban vannak, ketten bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg ötödik társuk az időközben jogerőssé vált, más ügyben kiszabott börtönbüntetését tölti. A nyomozás kiderítette, hogy az egymással rokonságban lévő elkövetői körnek az öt emberen túl tagja volt még két másik családtag is: egy 49 éves férfit és egy 34 éves nőt október 8-án délután az M5-ös autópálya egyik pihenőjében fogták el; éppen akkor csaptak le rájuk, amikor Kecskemétre tartottak, miután Budapesten felvették az általuk futtatott egyik lányt, aki akkor érkezett haza Németországból.
    

A közlemény szerint áltagosan havi 350 ezer forintot tehettek el a sértettek, miközben több ezer eurót is megkerestek ennyi idő alatt, a fennmaradó részt át kellett adniuk futtatóiknak, amikor hazajöttek Németországból. A párostól elfogásuk után a nyomozók lefoglaltak két nagy értékű autót, több mobiltelefont, valamint zár alá vettek egy felújított kecskeméti ingatlant is.
    

A férfit és a nőt gyanúsítottként hallgatták ki több ember sérelmére, szexuális cselekmény végzésére, a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, rábírással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt. Mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, a Kecskeméti Járásbíróság pedig időközben elrendelte a letartóztatásukat - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com