Elfogtak egy milliárdos adócsalásban közreműködő férfit

Letartóztatását indítványozta az ügyészség egy férfinak, aki a gyanú szerint csaknem egymilliárd forintos költségvetési csalást követett bűnszervezet tagjaként, majd a nyomozás során Ugandába szökött - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a férfit bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják. A megalapozott gyanú szerint a férfi tagja volt egy bűnszervezetnek, amely 2017-től cégeket vásárolt vagy alapított tipikusan szerény egzisztenciájú - gyakran szerb állampolgárságú - strómanok közreműködésével.


A tényleges gazdasági tevékenységet nem végző cégek bankszámlái felett a bűnszervezet tagjai rendelkeztek, 2-5 százalék jutalékért cserébe fiktív számlázásból származó pénzeket futtattak át. A fiktív számlákkal a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő cégek elkerülték a jellemzően uniós beszerzések belföldi forgalomba hozatala utáni általános forgalmi adó megfizetését. A most elfogott gyanúsított közvetített a fiktív számlákat biztosító bűnszervezet és a valótlan számlákat befogadó - zöldséggel, gyümölccsel nagybani piacokon kereskedő - cégek között.
    

A bűnszervezet 2018 decemberétől 2019 májusáig 982 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A gyanúsított a nyomozás idején megszökött, 2019 októberében Ugandába távozott. Az ellene kibocsátott nemzetközi és európai elfogatóparancs alapján a férfit a holland igazságügyi hatóságok fogták el és adták át nemzetközi együttműködés keretében a magyar hatóságoknak - tudatta a csoportvezető ügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com