Elfogtak egy nőt, aki kétszáz embert csapott be hamis online hirdetésekkel

Elfogtak a gyulai rendőrök szerdán Szolnokon egy nőt, aki hamis online hirdetésekkel mintegy kétszáz embert csapott be - közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken.A rendőrségi honlapon megjelent közlemény szerint a 24 éves szolnoki nő ruhákat, cipőket, hosztesz- és szexuális szolgáltatást hirdetett az interneten. Volt, hogy bizonyos ruhák, cipők fotóját a netről töltötte le, máskor a sajátjait fényképezte le, és hirdette meg úgy, hogy azokat nem akarta eladni. A tárgyak és a szolgáltatások árát előre elkérte, ám csak a fizetők töredékének küldött valamit.
    

Szexuális szolgáltatást is kínált egy erre létrehozott weboldalon. "A jelentkezők és fizetők közül volt, akinek teljesített", a legtöbben azonban semmit nem kaptak a pénzükért. Volt, aki legénybúcsúra hívta meg hosztesznek, ezért előre elutalt 25 ezer forintot, ám a rendezvényen hiába várták. A nő - aki azt mondta a rendőröknek, hogy "az idén már nem adott fel hirdetést, mert be akarta fejezni a bűnös üzletelést" - a csalásokhoz a fiútestvére bankszámláját használta, magánál tartotta a számlához tartozó bankkártyát is. A férfi állítása szerint nem tudott arról, hogy a nővére a számlát bűncselekmény elkövetéséhez használta, és a nevére csalásból származó összegek érkeztek. A Gyulai Rendőrkapitányság a nőt csalás, a férfit pénzmosás bűntettével gyanúsítja és vizsgálja, hogy összesen hány embert vertek át - írták a police.hu oldalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Példátlan összefogás

Példátlan összefogás

Százak keresték azt a 43 éves férfit, aki egy igazoltató rendőrt gázolt el Kaposszekcsőn csütörtökön késő este.

http://ujhazak.com