Elfogtak egy nőt és egy ügyvédet egy idős férfi kifosztása miatt

Elfogtak egy 44 éves budapesti nőt és egy szolnoki ügyvédet, aki ki akart fosztani egy idős férfit - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön a police.hu oldalon.A rendőrség tudatta: a 79 éves férfi és az elvált nő története tavaly nyáron kezdődött. A nő szerelmet színlelet, és az özvegy férfi bizalmába férkőzött. Hozzá költözött, és több alkalommal rávette, hogy pénzt adjon neki.
    

Amikor a férfi megpróbált szakítani, a nő bezárta őt a lakásba. A sértett rendőrt hívott, de miután az egyenruhások elmentek, a nő megfenyegette a férfit, hogy ha nem veszi vissza a lakásba, szexuális tartalmú videót fog közzétenni róla.

Ettől való félelmében a férfi mindent megtett a nőnek, amit csak akart: két és fél hónap alatt több mint négymillió forintot adott át neki.
    

Amikor a sértett otthonában rosszul lett, és mentőt kellett hozzá hívni, újraélesztése közben a nő mintegy egymillió forintot ellopott. Ez az összeg előkerült, mert a mentősök éberségének köszönhetően a nő lebukott, és a rendőrök elfogták. Az asszony kísérletet tett arra, hogy az időközben elhunyt férfi teljes vagyonát megkaparintsa. Kitalálta, hogy a férfi lakására - melynek az elhunyt fele részben volt a tulajdonosa -  visszamenőleg haszonélvezeti jogot alapító megállapodást köt, illetve végrendeletet készíttet.
    

Mindehhez egy olyan szolnoki ügyvédet fogadott fel, aki a hamis tartalmú okiratokat kiállította a számára. A dokumentumokat be is nyújtották a kormányhivatalhoz, illetve a polgármesteri hivatalhoz, mindezzel azt a célt elérve, hogy az elhunyt törvényes örököseit kizárják az örökségből. Mivel három részre oszlott volna a hagyaték, így ez fejenként majdnem 5 és fél millió forintot jelentett volna a rokonoknak. A nyomozók azonban időben léptek, és a hagyatéki eljárást a büntetőeljárás megindítása miatt felfüggesztették - írták.    
    

A nyomozók május 24-én reggel egyszerre fogták el a nőt és az ügyvédet. Az elfogásokat kutatások követték, melyek során a rendőrök lefoglaltak minden olyan iratot, eszközt, adathordozót, amelyek alátámasztják a bűncselekmények elkövetését. A nőt - aki ellen hasonló ügyben kifosztás miatt már vádat is emeltek - zsarolással, kifosztással, közokirat-hamisítással, valamint háromrendbeli csalással gyanúsítanak a nyomozók. Kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.
    

A szolnoki ügyvédnek közokirat-hamisítás és háromrendbeli, társtettesként elkövetett csalás miatt kell felelnie. A férfi az egészségi állapotára tekintettel szabadlábon védekezik - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com