Elfogtak két Molotov-koktéllal dobálózó csörögi férfit

Elfogták kedden azt a csörögi férfit, aki megtorlásként Molotov-koktélokat dobált élettársa anyjának házára - közölte a rendőrség csütörtökön a police.hu oldalon.A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 41 éves férfinak az volt a meggyőződése, volt élettársa tehet arról, hogy - vallomása szerint "majdnem ártatlanul" - nyolc és fél évet kellett börtönben töltenie.

    
A gyanúsított társával - egy 30 éves férfival - otthon iszogatott március 5-én este, és régi sérelmeik kerültek terítékre. Kitalálták, hogy a filmekben látott módon készített Molotov-koktélokkal megdobálják a nő házát. Három üveget benzinnel töltöttek meg, rongyokat tömtek bele, majd belobbantották palackokat és a házra dobták. Két üveg az ablakról, illetve a falról lepattanva a kertbe esett, a harmadik azonban betörte az egyik ablakot és abban a szobában, ahol a volt élettárs és a kisfia aludt, tüzet okozott.
    

A nő felkapta gyermekét és kiszaladt a szobából, majd a család többi tagjával megfékezték a lángokat. A bűncselekmény következtében így senki nem sérült meg. Kedden elfogták a 41 éves férfit, aki beismerte a terhére rótt bűncselekményt, azt állítva, hogy nem akart megölni senkit, csak ijesztgetésnek szánta a lángoló palackokat. Társát aznap, Tasson szintén elfogták.
    

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az őrizetbe vett férfiak ellen előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember, köztük tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, egyben kezdeményezte letartóztatásukat - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com