Elfogtak nyolc embert milliárdos ingatlancsalás miatt Budapesten

Elfogtak nyolc csalót, akik milliárdos kárt okoztak azzal, hogy több száz embernek ígértek áron alul árverésre bocsátott lakásokat és házakat - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.A közlemény szerint a bűnszövetség tagjait azzal gyanúsítják, hogy 2020 júniusától kezdődően árverésre szánt ingatlanok adatait szerezték meg, majd azokat nyilvános internetes oldalakon hirdették meg úgy, mintha jogosultak lennének azok értékesítésére.
    

Az érdeklődőkkel a csalók módszere az volt, hogy a vevőként jelentkező ügyfelektől elkérték a vételár gyakran 20-25 százalékát azzal az indokkal, hogy az ingatlanokra terhelt adósságot kifizessék, így tehermentesítsék, majd jutányos áron eladják a velük szerződő ügyfeleiknek. Az érdeklődőkkel szerződéseket kötöttek, de a sértettek a szerződésben foglalt épületekhez nem jutottak hozzá, és a befizetett pénzüket sem látták viszont - írták.
    

Az elkövetők, hogy elkerüljék a lebukást, több átvert embert kártalanítottak; részben abból a célból, hogy elkerüljék a feljelentéseket, részben azért, hogy a meglévő ügyfeleik bizalmát fenntartsák és további új ügyfeleket szerezhessenek. Az eddigi adatok alapján a bűnszövetség tagjai 105 embert vertek át, de ennél jóval több sértett is lehet, akik még nem fordultak a rendőrséghez.
    

Az eljárásban eddig azonosított sértetteknek a gyanúsítottak több mint egymilliárd forint kárt okoztak - olvasható a közleményben. A BRFK nyomozói június 19-én szervezett akcióban fogták el a gyanúsítottakat Budapesten, Pest és Veszprém vármegyékben; nyolc helyszínen, köztük egy ügyvédi irodában hajtottak végre kutatást, és mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, táblagépeket, számítógépeket, valamint egymillió forintot foglaltak le.
    

A rendőrök két helyszínen több mint fél kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket - a gyorsteszt eredménye alapján marihuánát - találtak - tették hozzá. A nyomozók a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntett miatt folytatott eljárásban eddig nyolc gyanúsítottat hallgattak ki, közülük három szervezőt a bíróság letartóztatott - közölte a BRFK.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com