Elfogtuk a mezítlábas betörőt

Az 56 éves férfi kisebb-nagyobb megszakításokkal évekig élt besurranásokból és betörésekből. Különös ismertetőjele az volt, hogy levette a cipőjét mielőtt bement egy ingatlanba. Hosszú macska-egér játék ért most véget.Első betöréseit még 2010-ben követte el a középkorú férfi.

Klasszikus tolvaj volt, pillanatok alatt bejutott az ingatlanokba, gyorsan átkutatta a szobákat, majd főleg arannyal, ékszerekkel és pénzzel a zsebében elmenekült.

A rendőröknek hamar egyértelművé vált, hogy egy elkövetőről lehet szó, aki leginkább impozáns debreceni lakóparkokat szemelt ki magának. A helyszíni szemlék során az is kiderült, hogy a férfi meglehetősen egyedi módszert eszelt ki arra, hogy túljárjon a rendőrök eszén; mielőtt bement egy házba levette a cipőjét.

A nyomozást nagyban nehezítette az is, hogy a betörő random ténykedett. Egy-egy bűncselekmény elkövetése után akár évekig is képes volt meghúzni magát, és eltűnni a hatóságok látóköréből. Az ügy adatai szerint elmúlt pár évben Spanyolországban élt, tavaly decemberben költözött vissza szülővárosába, Debrecenbe.

Idén januárban azonban újra „munkához látott”, de a helyi rendőrök készültek, figyeltek és külön éjszakai szolgálatokat is szerveztek az elfogására. Az 56 éves férfi épp egy pékségbe akart bejutni múlt hét péntek hajnalban, amikor a körzeti megbízottak és a bűnügyesek tetten érték.

Kihallgatásán egyelőre 16 betörést ismert be, de a nyomozás adatai szerint erős a gyanú arra, hogy több bűncselekmény is köthető a nevéhez. A rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig a letartóztatásáról döntött, lopás bűntett miatt kell felelnie.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com