Elhalasztaná a családi kedvezményhez előírt kötelező adóazonosító-használatot egy fideszes javaslat

Egy évvel elhalasztaná a családi kedvezmény igénybevételéhez kötött kötelező adóazonosító használatot a parlamenthez pénteken benyújtott fideszes törvényjavaslat, amely az adóhatóságot pedig arra kötelezné, hogy hivatalból képezze meg azon 25 év alatti állampolgárok adóazonosító jelét, akik még nem rendelkeznek ilyennel.fidesz-logo_A Selmeczi Gabriella, Völner Pál és Bánki Erik (Fidesz) által jegyzett javaslat módosítaná a személyi jövedelmadóról (szja) szóló törvényt annak érdekében, hogy kellő felkészülési időt biztosítson az adóazonosító kötelező használatának bevezetésére.

A módosítási javaslat szerint az adóazonosító jelet a családi kedvezmény érvényesítéséhez csak a 2016-ról 2017-ben elkészítendő adóbevallásban, munkáltatói adómegállapításban, valamint a 2017-ben adott adóelőleg nyilatkozatokban kell kötelezően alkalmazni.

A 2017. január 1. előtt megtett nyilatkozatok esetében adóazonosító jel hiányában továbbra is elegendő az eltartottak, kedvezményezett eltartottak természetes személyazonosító adatait és lakcímét megadni. A kormánypárti képviselők továbbá az adózás rendjéről szóló törvény módosításával arra köteleznék az adóhatóságot, hogy a magánszemélyek kapcsolódó adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében hivatalból képezze meg az adóazonosító jelet azon magánszemélyek részére, akik 2016. december 31-ig nem töltötték be a 25. életévüket.

A hatályos szabályozás szerint a 2016-os adóévről szóló bevallásban, munkáltatói elszámolásban a családi adókedvezmény kizárólag akkor érvényesíthető, ha az eltartottak, kedvezményezett eltartottak - a magzat kivételével - adóazonosító jele a nyilatkozaton szerepel.

Az állami adóhatóság a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő központi szerv adatszolgáltatása alapján a 2005. december 31. után született gyermekek részére képzi meg hivatalból az adóazonosító jelet, azok pedig, akik 2006. január 1. előtt születtek, a hatályos jogszabályi rendelkezések szerint nyomtatványon nyújthatják be igényüket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

A vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit.

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

http://ujhazak.com