Elhunyt Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség volt elnöke

Elhunyt Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) volt elnöke, a magyar szakszervezeti mozgalom meghatározó, integráló személyisége - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.

Pataky Pétert a Magyar Szakszervezeti Szövetség saját halottjának tekinti.
A temetésről később intézkednek a tájékoztatás szerint.

00

Pataky Péter 1951. szeptember 17-én született Budapesten. Életpályája több mint négy évtizede a szakszervezeti mozgalomhoz kötődik.

Pataky Péter 1973-tól 1982-ig népművelőként dolgozott a Fővárosi Művelődési Házban.

Ezt követően hét éven keresztül a Vasas Szakszervezetnél volt munkatárs, majd osztályvezető-helyettes. 1992 és 2004 között az ÉTOSZ - az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat - munkatársa, majd igazgatója lett. 2004-től két évig a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) alelnöki, 2006-tól elnöki tisztségét töltötte be.

2013. december 6-án az Autonóm Szakszervezeti Szövetség és a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma integrációja nyomán megalakult Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökévé választották meg, tisztségét 2015-ig töltötte be.

MTI

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com