Elhunyt Pölöskei Ferenc történész

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának professor emeritusát, korábbi dékánját december 19-én érte a halál.

Pölöskei Ferenc kutatásai a dualizmus korának egészére kiterjedtek, de elsősorban a politikai rendszerek modern kori kialakulása, ezen belül is a kormányzati struktúra és a polgári többpártrendszer működése érdekelte. A hagyományos politikatörténeti tematikákat a jogrendszerek irányába tágította. 1930.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

április 6-án született Rédén, diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar és történelem szakán 1953-ban szerezte meg, majd az ELTE Bölcsésztudományi Kar Új- és Legújabbkori Magyar Történelem Tanszékén volt tanársegéd.

1958 és 1962 között adjunktus, 1962 és 1970 között egyetemi docens volt. Miután 1969-ben megvédte akadémiai doktori disszertációját, 1970-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, 1972-ben megbízták a tanszék vezetésével. 1982-ben az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánjává választották, a tisztséget 1990-ig töltötte be. Rendszeresen és aktívan részt vett a kar és az Akadémia tudományos életében, tagja volt az MTA Történettudományi Bizottságának, az Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottságnak és a Művelődéstörténeti Bizottságnak, 1963-tól a tanszék mellett működő Tudományos Diákkör tanár elnöki tisztségét is betöltötte. Hetvenedik születésnapján vonult nyugdíjba, de szakmai tevékenységét folytatta. 2001-től a kar professor emeritusa volt.

A Magyar Tudományos Akadémia 1987-ben választotta levelező, 1995-ben rendes tagjává. Időskori betegségének elhatalmasodásáig szenvedélyesen tanult, művelte magát, a forráskutatás mellett mindennapjait a szívós idegennyelv-tanulás, a magyar jogrendszerek szakirodalmában való elmélyedés töltötte ki. Munkásságát Pázmány Péter felsőoktatási díjjal és Akadémiai Díjjal jutalmazták. Pölöskei Ferenc temetéséről később intézkednek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com