Elhunyt Szalai Annamária - Koltay: szeretettel őrizzük meg szívünkben az NMHH elnökét

Elhunyt Szalai Annamária - Koltay: szeretettel őrizzük meg szívünkben az NMHH elnökét


szalai annamáriaSzeretettel őrizzük meg szívünkben Szalai Annamáriát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnökét, és mindenki mást is erre kérünk - mondta Koltay András, a médiatanács tagja pénteken Budapesten, a hatóság rendezvényén.

Koltay András a fiatalkorúak és a gyermekek médiabeli megjelenítéséről és szerepeltetéséről szóló szakmai beszélgetésen úgy fogalmazott: olyan téma kedvéért gyűltek össze, amely Szalai Annamária számára a legkedvesebb volt a médiaszabályozással kapcsolatban, így ő is azt kívánná, hogy ebben az ügyben "úgy tegyük tovább a dolgunkat, mintha köztünk lenne".     A hatóság pénteken közölte, hogy hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Szalai Annamária, akit 2010. augusztus 11-ei hatállyal kilenc évre nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az NMHH elnöki posztjára; majd ugyanabban az évben október 11-én ő lett a médiatanács elnöke.

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com