Elhunyt Szűcs István, az Antall-kormány helyettes államtitkára

Hosszan tartó súlyos betegség után, 79 éves korában elhunyt Szűcs István, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja, egykori országgyűlési képviselője, az Antall-kormány energetikáért felelős helyettes államtitkára - közölte a család kedden az MTI-vel.

Szűcs István 1935-ben született Battonyán. 1956-ban a Veszprém Megyei Forradalmi Tanács tagja volt, emiatt utóbb a Szovjetunióba deportálták, majd kizárták az ország összes egyeteméről. Tanulmányait 1963-ban fejezhette be, a Veszprémi Vegyipari Egyetemen végzett petrolkémiai szakmérnökként. 1973-ban egyetemi doktori címet szerzett.
Az MDF alapítói közt volt 1987-ben, később a százhalombattai szervezet elnöke lett. 1988-tól a párt országos választmányának tagjaként, majd ügyvezetőjeként tevékenykedett.

gyertya1990-ben területi listáról került be a parlamentbe, az Országgyűlés gazdasági bizottságának 1992 végéig volt előbb titkára, majd alelnöke. 1992. december 31-ével lemondott képviselői mandátumáról. 1993-ban lett az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium energetikai ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át. Búcsúztatása augusztus 29-én lesz a százhalombattai temetőben.
forrás:MTI

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com