Elhunyt Verebes József a Mágus mesteredző

Életének 75. évében vasárnap elhunyt Verebes József mesteredző, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

A szakember halálhírét egykori pályaedzője, Bolla Péter erősítette meg az MTI-nek.

00

"Tizenöt éven keresztül dolgoztunk együtt, életem legszebb korszaka volt.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Csodálatos edző volt, fantasztikus ember, akivel öröm volt együtt dolgozni, a barátom volt" - nyilatkozta Bolla Péter.

Verebes József 1978-ban a Testnevelési Főiskolán szerzett edzői oklevelet, majd 1977 és 1978 között a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető edzőjeként dolgozott. Ezt követően Kecskeméten vállalt munkát, majd a Videoton vezetőedzője lett.

Innen 1981-ben szerződött Győrbe, ahol edzői pályafutásának legsikeresebb időszakát töltötte: a Mágusnak nevezett szakember 1981 és 1986, illetve 1993 és 1994 között irányította a győri csapatot, amely első regnálása idején kétszer bajnok lett. 1986-ban az MTK-hoz került, és mindjárt első évében bajnoki címet nyert a kék-fehérekkel.

A válogatottat két időszakban irányította: 1987 januárjától augusztusig négy mérkőzésen két győzelem, egy döntetlen és egy vereség, majd 1993 szeptembere és 1994 júniusa között tíz mérkőzésen egy győzelem mellett két döntetlen és hét vereség volt a mérlege.

Verebes Józsefet 1982-ben az Év edzőjének választották, ugyanebben az esztendőben Pro Urbe-díjjal tüntették ki. 1987-ben kapta meg a mesteredzői fokozatot, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatának kitüntetését vehette át.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com