Elindult a Baptista Szeretetszolgálat idei cipősdoboz-akciója

Elindult a Baptista Szeretetszolgálat idei cipősdoboz-akciója, hogy szebbé tegyék a rászoruló gyerekek karácsonyát, a kezdeményezéshez az idén kiemelt partnerként csatlakozott a Mol-csoport - jelentették be hétfőn Budapesten, a cég székházban tartott sajtótájékoztatón.Ördög Nóra műsorvezető, a kezdeményezés támogatója elmondta, a 22 éve indult akciónak köszönhetően évente 50-60 ezer gyerek kap ajándékot. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke a megajándékozott családok kiválasztásáról elmondta, magánszemélyek is jelentkeznek náluk, és cégek, egyházi szervezetek is ajánlanak a figyelmükbe rászoruló családokat.

Pantl Péter, a Mol kommunikációs igazgatója kiemelte, morális kötelessége egy nagyvállalatnak a példamutatás, ezért támogatnak már évek óta tehetséges, valamint beteg gyerekeket, és ezért építették be a Mohu visszaváltási rendszerébe is a támogatási lehetőséget.

Modla Zsuzsanna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) oktatója azt mondta, a jól működő társadalom alapja az, ha az ember önmagán túllépve, másokra is gondolva tesz a közösségért, ugyanakkor az egyéni boldogságnak, jóllétnek is az egyik legfontosabb forrása a segítségnyújtás. "Az adományozásnak identitásépítő hatása is van, megerősít abban, hogy "jó emberek vagyunk" - tette hozzá.

Siklósi Gergely olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a cipősdoboz-akció támogatója elmondta, már tavaly is részt vett a kampányban, mert fontosnak tartja, hogy jó ügyek mellé álljon.

Ambrus-Tóth Ildikó négygyermekes anya arról beszélt, hogy családja évek óta részesül a cipősdoboz-ajándékokból, amelyeket a gyerekek nagyon várnak, és szép meglepetések szoktak benne lenni.

Ördög Nóra a gyűjtéssel kapcsolatban közölte, hogy országszerte 400 helyszínen lehet leadni az dobozokat december 18-ig, valamint online is lehet csatlakozni az akcióhoz pénzösszeg adományozásával.

A dobozokat úgy kell becsomagolni, hogy a szervezet munkatársai még át tudják nézni a tartalmát, mielőtt egy családhoz kerül, továbbá meg kell jelölni rajta, milyen nemű és hány éves gyereknek szánt ajándékok vannak benne. Azt is kérik, hogy agresszivitásra késztető játékokat, romlandó ételeket, törékeny tárgyakat, gyógyszereket, valamint törött, nem használható játékokat ne tegyenek a csomagba - ismertette a műsorvezető.

A rendezvényen fellépett a Magna Cum Laude zenekar, amely szintén támogatja a kezdeményezést. A cipősdoboz-akció részletei megtalálhatók a ciposdoboz.hu oldalon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com