Elindult a jelölés a gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjra

Harmadik alkalommal lehet jelölteket állítani a gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjra, amelyekkel a kor kihívásaira praktikus és pragmatikus választ adó embereket ismeri el a Magyar Batthyány Alapítvány.Az alapítvány az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy a két díjra július 31-ig bárki állíthat jelöltet. "A gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjakat olyan emberek kaphatják, akik társadalmi, gazdasági, politikai kihívásokra praktikus és pragmatikus, a lehetőségekkel és szükségszerűségekkel arányos választ adnak. Ezzel a magyar nemzet jobbítását, Magyarország sikerét, nemzetközi elismertségét, a gazdálkodói tradíciók megőrzését és megújulását, a kisközösségek és a család egységét, a hitbéli és egyetemes értékek érvényesülését, a tudomány, kultúra, művészet és oktatás fejlődését erősítik" - olvasható a kommünikében.
    

A díjak pénzjutalommal is járnak - írták. A díjazottakat független szakmai bírálóbizottság választja ki, amelynek tagjai: Balog Zoltán fővédnök, a bizottság tiszteletbeli elnöke, református püspök, a zsinat lelkészi elnöke; Bogyay Katalin, a gróf Zichy Antónia-díj tavalyi nyertese, nagykövet, Magyarország korábbi állandó képviselője az Egyesült Nemzetek Szervezetében és annak tudományos és kulturális szervezetében (UNESCO); Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet főigazgatója; Fehér Éva, a Terrorelhárítási Központ főigazgatói főtanácsosa; Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke; Monok István, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ főigazgatója, Tordai Teri Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló művész és J. Újváry Zsuzsanna történész, nyugalmazott egyetemi docens.
    

A Magyar Batthyány Alapítvány 2019-ben hozta létre a gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjat, mert úgy vélték: a házaspár sorstörténete példaként áll a mindenkori magyar társadalom előtt. A javaslatok a dij@batthyany.hu e-mail címre küldhetők. A díjakat az aradi vértanúk kivégzésének nemzeti gyásznapján, október 6-án adják át - közölte a Magyar Batthyány Alapítvány.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com