Elindult a jelölés a Kopp-Skrabski-díjra

Megkezdődött és május 25-ig tart a jelölés a Kopp-Skrabski-díjra - közölte a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a kitüntetéssel olyan embereket és házaspárokat ismernek el, akik munkájukkal kiemelkedően hozzájárulnak a társadalom lelki egészségéhez, a családbarát szemlélet erősítéséhez és támogató közösségek építéséhez. Egyéni, házaspár és tudományos kategóriában is átadnak egy-egy szakmai fődíjat, valamint egy-egy közönségdíjat - tették hozzá.

Kitértek arra, hogy a korábbi díjazottak között van családsegítő szakember, költő, pedagógus és közösségszervező is, akiknek bár "életútja különböző, egyvalami összeköti őket: mindannyian értékesebb és emberibb környezetet teremtenek mindennapi munkájukkal".

Elismerést vehetett már át mások mellett Pál Feri mentálhigiénés szakember, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter színészházaspár, Galamb Alex pék-cukrász oktató és Suhai Niki, aki bántalmazott nőknek segít - írták, kiemelve, hogy az ő példájuk is bizonyítja, hogy az egyéni elkötelezettségnek óriási ereje van a társadalom formálásában. A jelöléseket május 25-ig várják rövid írásos bemutatással a https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfXIzabnuLYjPFoxZkScHw5TlHc_Yarrv1ttmaA5Q3xhNudqA/viewform linken.

A díjat Kopp Mária orvos, pszichológus és Skrabski Árpád szociológus kutató házaspárról nevezték el. Az együtt kutató és alkotó szakemberek számos társadalomlélektani, magatartás-szociológiai munkát jelentettek meg. Több országos reprezentatív felmérést végeztek a magyar egészségi állapot és életminőség pszichoszociális háttértényezőinek feltárása céljából. Kopp Mária 2009-ben alapította meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat, amely mára alapítvánnyá és országos civil szervezetté vált.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com