Elindult a "rendszerbontó népszavazás" aláírás-gyűjtési kampánya

Hivatalosan is elindította "rendszerbontó népszavazásának" aláírás-gyűjtési kampányát az Új Magyar Köztársaság egyesület szombaton; a szervezők arra számítanak, hogy a jelenlegi négy mellett hamarosan további két kérdésben gyűjthetik a referendum kiírásához szükséges támogatásokat.Új Magyar KöztársaságLattmann Tamás, a szervezet ügyvivője az eseményen megemlítette, a kórházi várólistára kerüléstől számított hat hónapon belüli ellátási kötelezettségről szóló kérdés már a Kúria előtt van, a vasárnapi zárva tartás megszüntetésére vonatkozóval pedig hétfőn foglalkozik a Nemzeti Választási Bizottság.

A most indított akció során arról nyilatkozhatnak a polgárok, támogatják-e a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését, a gyermekvédelemre szorulók ingyenes iskolai étkeztetését, a kötelező kamarai tagság eltörlését, valamint azt, hogy mandátumuk idejére ne kapjanak nyugdíjat az országgyűlési képviselők.

"Eljött az ideje annak, hogy a Magyarországon egyébként már csúcsra járatott panaszkultúra helyére végre egyfajta cselekvési kultúra kerüljön" - fogalmazott az ügyvivő, aki erre tökéletes alkalomnak nevezte akciójukat. Lattmann

Tamás arról beszélt: az elmúlt hetek, hónapok történései "már-már bohózatba hajló jelenségekkel" mutatták meg a népszavazással kapcsolatos új törvényi szabályozás gyenge pontjait, utat mutatva a rendszer jövőbeni reformja felé, hiszen jelenleg a törvényi szabályozás "sokkal inkább támogatja az olyan kezdeményezéseket, amelyek az emberek tényleges megkérdezése helyett egyfajta ál-konzultációkat és egyebeket tesznek lehetővé, mindezt csupán politikai célokból".

Az eseményen elhangzott: civil szervezetek (köztük a Magyar Szolidaritás Mozgalom) és szakszervezetek mellett pártok is részt vesznek a kezdeményezésben. Vajda Zoltán, az egyik szervező közlése szerint köztük van az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarországért Mozgalom és a PM, az LMP válaszát még várják.

Az MSZP támogatásáról biztosította a kezdeményezést, ennek módjáról napokon belül egyeztetnek, míg a Demokratikus Koalíció elvi támogatásáról biztosította a megmozdulást - fűzte hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com