Elindult a Tisztítsuk meg az országot kormányzati program

Elindult a Tisztítsuk meg az országot program, amelyet egyebek mellett az illegális hulladéklerakók felszámolására hozott létre a kormány.A kormány júliusban döntött arról, hogy a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglaltakkal összhangban megkezdi az illegális hulladéklerakók felszámolását. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ezzel párhuzamosan dolgozta ki a Tisztítsuk meg az országot akciótervét - mondta szerdán Ráckeresztúron Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár.

    
A Tisztítsuk meg az országot program első pilot projektjének helyszíni bejárással egybekötött rendezvényén az államtitkár elmondta: "a hulladékgazdálkodás új alapokra helyezésének egyik legfontosabb állomása, hogy tiszta lappal, tiszta országgal kezdjünk". Hozzátette: fontos, hogy egymásra épülő intézkedések szülessenek, így az illegális lerakók felszámolása mellett olyan hulladéklerakókat kell kialakítani, ahová jogszerűen lehet a hulladékot elhelyezni. A másik fontos eleme az illegális hulladéklerakás felszámolásának egy olyan szankciórendszer bevezetése, amellyel senkinek sem jut eszébe közterületen lerakni a szemetét - fűzte hozzá.
    

Az ITM államtitkára elmondta, hogy a kormány határozott stratégiai célja a körforgásos gazdálkodásra való átállás, hogy minél több hulladékot újrahasznosítson az ország. Hozzátette, hogy a Tisztítsuk meg az országot programban a kormány közreműködőként jelölte ki a Magyar Közút Zrt.-t, a MÁV Zrt.-t, az Országos Vízügyi Főigazgatóságot, valamint az önkormányzatokat és az állami erdészeti társaságok és nemzeti parkok igazgatóságait. Az öt közreműködő szervezet részvételével zajló tesztüzemek 2020 szeptember végéig tartanak, majd az eredmények kiértékelése után a projekt végrehajtása az ősz folyamán megkezdődik. Az önkormányzatok pályázat útján kerülhetnek a programba - fűzte hozzá Boros Anita.
    

Az államtitkár azt mondta, hogy a projekt kivitelezésében mindenkire számítanak, ezért létrehoztak egy olyan applikációt, amelyen keresztül bárki, bárhonnan bejelentheti, ha illegális hulladéklerakást vagy hulladéklerakót észlel. Hozzátette, hogy a Hulladékradar applikációval a bejelentő le tudja fotózni a lerakót, illetve, hogy milyen összetételű és kiterjedésű a szemét, a rendszer GPS koordináták alapján azonosítja a helyszínt és a hatóság elkezdi a terület megtisztítását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

http://ujhazak.com