Elindult az adventi "fényvillamos" a fővárosban

Elindult a hagyományos adventi "fényvillamos", vagyis egy több mint 50 éves Ganz UV típusú, 39 ezer fehér és kék fényű  ledes izzóval feldíszített járat a 2-es villamos vonalán csütörtökön kora este Budapesten.Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója a járat  ünnepélyes elindításakor, a Jászai Mari téren elmondta, hogy immár 9 alkalommal jár az adventi, karácsonyi és újévi időszakban a fővárosban a "fényvillamos". Hangsúlyozta, hogy a karácsonyi fényeket egy három és fél kilométernyi a villamoskocsikra elhelyezett fényfüzér szolgáltatja, amelynek üzemeltetése, naponta csupán 100 forintnyi ráfordítást igényel.

    
Dabóczi Kálmán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy a főváros arculatához hozzátartozó "fényvillamos" egy olyan, hagyományos attrakció, ami a békét és a megértést hivatott megjeleníteni a stresszes mindennapok közepette. Ezért arra törekednek, hogy a jármű a város minél több pontjára jusson el, így a többi között szolgálatot fog teljesíteni az M3-as metrót pótló villamos vonalán is - mondta a cégvezető.
   

A "fényvillamos" november 30. és január 7. között, december 24. és 31. kivételével a 2, 14M, 19, 41, 42, 47, 49, 50, 56A, 59 és 69 jelzésű járatok vonalán  közlekedik este 17 és 19 óra között. A villamoson normál díjszabás mellett lehet utazni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com