Elindult az Élelmiszerbank jubileumi adománygyűjtő programja

Szeptemberben 10. alkalommal indult útnak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Együnk Egymásért adománygyűjtő programja, amelyhez vendéglátóhelyek és munkatársi közösségek jelentkezését várják.Az egyesület keddi közleménye szerint Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer landol a szemetesben, miközben sokaknak nincs mit az asztalra tenniük és nélkülözni kényszerülnek. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által életre hívott Együnk Egymásért program a rászorulók élelmezését segíti az őszi hónapokban.
    

Az Együnk Egymásért program a magyarországi gasztronómiai élet egyik legnagyobb hagyományú jótékonysági összefogása.

Szeptember és december között országszerte számos étterem, cukrászda és kávézó segíti egy-egy főétel, sütemény vagy menü árából az Élelmiszerbank étel- és életmentő munkáját. Mint írják, a program mottója jót enni és jót tenni, hiszen miközben a csatlakozó vendéglátóhelyek látogatói kulináris élményekkel gazdagodnak, fogyasztásukkal egyúttal jó ügyet is támogatnak. Munkahelyeken szervezett jótékonysági sütivásárokkal vagy éppen salátázásokkal is be lehet szállni a programba. A dolgozók ilyenkor saját kezűleg készített finomságokból szervezhetnek vásárokat.
    

A vendéglátóhelyeken és munkahelyeken összegyűlt pénzadományok felhasználásával az Élelmiszerbank lejáratközeli vagy csomagolási hibás élelmiszereket tud megmenteni és elszállítani áruházak polcairól és élelmiszergyártók raktáraiból, hogy rászoruló embereket segítsenek vele. Az Együnk Egymásért programot idén már 10. alkalommal szervezik meg. A különleges évhez különleges célt társítottak a szervezők: 250 ezer adag étel eljuttatását a nélkülözők asztalára.
    

A vendéglátóhelyek palettája idén is meglehetősen színes, az ország minden pontjáról vannak jelentkezők, de folyamatosan várják a jelentkezést újabb vendéglátóhelyektől és munkatársi közösségektől, akiknek minden segítséget megadnak egy sikeres adománygyűjtő akció megvalósításához. A jelentkező vállalatok számára virtuális sütivásárok lebonyolítását is lehetővé teszik.
    

A kampány december 31-ig tart, minden résztvevő kiválaszthatja a számára megfelelő csatlakozási időszakot és jótékonysági felajánlást. Aki egyetért a célokkal, de nem menne el egy étteremig, az is küldhet adományt az Élelmiszerbank számára egy virtuális menü megvásárlásával. Egy 5000 forintos felajánlással körülbelül 270 adagnyi étel rászorulókhoz eljuttatását lehet biztosítani.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com