Elítélték azt a két érdi férfit, aki megölte és elásott egy embert

Tizenegy év és hét év börtönre ítélte pénteken a Budapest Környéki Törvényszék azt a két vádlottat, aki 2012-ben megölt és elásott egy férfit - közölte a bíróság az MTI-vel.judgeAz elsőrendű vádlott 2012 nyarán megismerkedett az utcán egy férfivel, meghívta magához borozni. Már erősen ittasan mentek át a másodrendű vádlotthoz, ahol összevesztek, majd az elsőrendű vádlott egy balta fokával kétszer fejen ütötte áldozatát.

A vérző fejű sértett menekülni próbált, az elsőrendű vádlott azonban utolérte, és fojtogatni kezdte, később pedig egy kővel többször, közepes erővel megütötte a fejét. A sértett elvesztette eszméletét és a földre zuhant, a vádlott pedig ekkor elhatározta, hogy végez vele.

Az eszméletlen sértettet fejen rúgta, majd felszólította a másodrendű vádlottat, hogy álljon a nyakára, míg ő tartja a lábát. Mindezt addig folytatták, amíg nyilvánvalóvá vált, hogy a sértett meghalt. A holttestet az udvaron fóliába csavarták és gödörbe fektették, majd lomokat, építési hulladékot, közöttük nagyobb betondarabokat tettek rá, és földdel is elfedték.

A bíróság közleménye arra is kitért, hogy az elsőrendű vádlott részegen többször is elmondta a történteket, emiatt 2014 áprilisában a rendőrség telefontanú szolgáltatására érkezett bejelentés az ügyről.
Az ítélet nem jogerős.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com