Elkészült a Római Birodalom határai világörökségi nevezés dokumentációja

Elkészült a Római Birodalom határai (limes) világörökségi nevezésének négy országot - Magyarország mellett Németországot, Ausztriát és Szlovákiát - érintő közös nevezési dokumentációja - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.A közlemény szerint a Duna mentén húzódó határvonal magyarországi szakaszát 65 helyszín képviseli, két légiós tábor, számos segédcsapattábor, őrtorony és egyéb katonai létesítmény, több polgári település, valamint az ezeket összekötő limes-út néhány szakasza.

    
Mint felidézik, a nevezés ilyen formában való elkészítését több éves tárgyalás előzte meg az UNESCO Világörökségi Bizottságával és az ICOMOS képviselőjével. Ezek eredményeként a római limes világörökségi nevezésében érdekelt tíz európai ország elkészítette a Római Birodalom teljes, mintegy 6500 kilométer hosszú határának a komplex bemutatását és nevezési tervét, kiemelkedő egyetemes értékeit felsorakoztató tematikus tanulmányt, amelyet a Világörökségi Bizottság idén júliusban Krakkóban tartott ülésén elfogadott.
    

Magyarország, Szlovákia, Ausztria és Németország az ICOMOS javaslatára egyesítette korábban külön-külön készített nevezési pályázatát. A mostanra elkészített, egyetlen pályázattá összeolvasztott anyagot az osztrák fél szeptember végén eljuttatta az UNESCO Világörökségi Bizottságának előzetes formai ellenőrzésre.
    

Az esetlegesen javasolt kiegészítésekre és módosításokra 2018 januárjáig lesz lehetőség, amikor a végleges pályázatot Magyarország fogja a társországok nevében is benyújtani mint önálló világörökségi nevezést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com