Elkészült a Tatabánya-Tát összekötő út felújítása

A Tatabánya-Tát összekötő út közel 19 kilométeres szakaszán újult meg a burkolat. A 2,45 milliárd forintos beruházás a térség ötezer lakosa életében hoz közvetlenül érzékelhető változást - mondta el az infrastruktúráért felelős államtitkár pénteken Héregen, az útszakasz Tatabánya felőli végpontján rendezett átadó ünnepségen.

Volner_Pal_lapozosVölner Pál hozzátette, az útburkolat változó vastagságú erősítőréteget kapott.

A teherbírási problémákat mutató helyeken a pályaszerkezetet teljesen kicserélték.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Regionális Fejlesztési Ügynökség a projektzárás utáni években figyelemmel kíséri az út állapotát, hogy az tartósan kiváló minőségű maradhasson.

Völner Pál elmondta: Komárom-Esztergom megyében az idén több mint 4,5 milliárd forint értékben mintegy 40,9 kilométernyi úton végez teljes körű felújítást a közútkezelő.

A most átadott projekt mellett egy-egy szakaszon rendbe hozzák a Tata-Győr és a Mór-Kocs összekötő utakat is. A nyomvályúk és felületi egyenetlenségek megszüntetését célzó program 12 útszakaszt érint, összesen közel 16 kilométeren, a megyei keretösszeg 916 millió forint.

Az Új Széchenyi Terv keretében idén országosan minden eddiginél nagyobb mértékben valósulnak meg teljes körű útfelújítások. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2013-ban összesen több mint 555 kilométert érintő beruházást hajt végre.
Az összesen 89 milliárd forintos keretösszegből jövőre további 116 kilométeren válik lehetővé az átfogó rekonstrukció.

Október elején indult egy 33 milliárd forintos burkolatjavítási program. Az 530 kilométert érintő munkálatok legkésőbb 2014 májusában befejeződnek - ismertette Völner Pál.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com