Elkészültek a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének tanulmánytervei

Három fontosabb elemet és helyszínt tartalmazva, mintegy 4,5 kilométer partszakaszt érintően készültek el a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének tanulmánytervei - közölte szerdán sajtótájékoztatón a város polgármestere.Nagy Bálint (Fidesz-KDNP) elmondta: a város arculatát hosszú távra meghatározó projektek előkészítése mintegy másfél évig tartott, a kormányzat 400 millió forintot biztosított ehhez. A gyenesdiási településhatártól a déli partszakaszig mintegy 4,5 kilométer hosszú vízparti területet, a jelenlegi futballpályát, valamint a parthoz közeli Kresz-parkot érinti a fejlesztés, amelynek tanulmányterveit nyílt közbeszerzési pályázat után két tervezőiroda készítette el.
    

A polgármester úgy fogalmazott: az volt a céljuk, hogy a teljes partszakasz ligetes, parkos sétányként bejárható legyen, ehhez nemcsak állami, de évtizedek óta lezárt magánterületekre is sikerült használati jogot szerezni. A második elemként a futballpálya továbbfejlesztésével sport- és szabadidőközpontot hoznának létre, ezzel a városi strand zöldfelületét is növelni tudják, egy wellnesscentrum kialakításával pedig a strandszezon meghosszabbítására is lehetőség nyílik.
    

A tervezett beruházás harmadik eleme a Kresz-park, amelynek fő funkciója megmarad, de modernizálják, kerékpáros ügyességi pályával bővítik, valamint korszerűsítik a sportfunkcióit és a zöldfelületeket. Az elképzelések tervvé formálásban részt vett a Magyar Művészeti Akadémia, a Budapesti Műszaki Egyetem, de a helyi lakosok és civil szervezetek véleményét is kikérték. A tanulmányterveket a városi és a megyei tervtanács már értékelte, a véglegesítés heteken belül megtörténik - emelte ki Nagy Bálint.
    

Úgy fogalmazott: új városközpont létrehozását célozták meg a beruházással, amelynek következő fázisában a Helikon Parkon keresztül összekötnék a sétálóutcát és a Festetics-kastélyt a Balaton-parttal. Az MTI kérdésére hozzátette, hogy az előzetes számítások szerint a három elemből álló balatoni fejlesztés várható költsége 6-9 milliárd forint között alakulhat.
    

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: Keszthely Balaton-partjának a kihasználatlanság miatt is szüksége van fejlesztésre, tudomásul véve azt, hogy ezt óvatosan kell megtenni. Elvetették például azt az elképzelést, hogy a futballpálya helyére szálloda épüljön és azt is, hogy termálvizes fürdőt alakítsanak ki, de a sportfunkciók fejlesztése vagy a wellnessközpont megépítése fontos az itt élők és az ide látogatók számára a szezon kiterjesztése miatt is - jegyezte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com