Elkezdődött a 2,3 milliárd forintos járdafelújítási program Békéscsabán

Elkezdődött Békéscsaba történetének legnagyobb volumenű járdaépítési programja, amelyre a kormány 2,3 milliárd forintot biztosított.Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester a fejlesztési programot történelmi léptékűnek nevezte, mivel soha ekkora összeget nem fordítottak még járdafelújításra Békéscsabán. Közösségi oldalán tett legutóbbi bejegyzésében a polgármester közölte, a négy ütemben megvalósuló fejlesztés első részében 35 járdaszakasz készül el, 17 helyen már e hónapban elkezdődnek a munkálatok. A projekt másfél évig tart, és várhatóan 160 utca járdaburkolata lesz megépítve, illetve felújítva.
    

Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő Facebook-oldalán azt írta a programról, a beruházás mintegy 65 ezer méter hosszúságú, és 75 500 négyzetméternyi járdafelületet jelent. A teljes beruházás a tervek szerint 2022 végén zárul. A járdafelújítási program mellett hétmilliárd forintot meghaladó összeget biztosított a kormány Békéscsabának úthálózata fejlesztésére a Modern városok program részeként. 2022 végéig több mint 80 utcában zajlanak útépítési vagy útfelújítási munkák majd, a program első üteme már elindult.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com