Elkezdődött a kállósemjéni Kállay-kúria felújítása

Elkezdődtek Kállay Miklós (1887-1967) egykori miniszterelnök családi kastélyának, valamint a mellette álló magtárépületnek a felújítási munkálatai a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben.Kállay-kúriaAz 1,2 milliárd forint költségvetésű beruházás során az eredeti állapotba állítják vissza a műemléki védettségű kúriát, valamint a szomszédságában található, évtizedekig magtárként használt Wolkenstein-kastélyt - közölte az uniós támogatást élvező projekt kedvezményezettje, a Nyíregyháza közelében fekvő, 3800 lelkes nagyközség önkormányzata kedden az MTI-vel.

A Kállayak a 14. században telepedtek le Kállósemjénben, a család később itt építette ki birtokközpontját. A nagykállói járás főszolgabírójaként, később Szabolcs vármegye főispánjaként, majd 1942-44 között Magyarország miniszterelnökeként tevékenykedő Kállay Miklós és családja egykori lakóhelyét barokk stílusban építették 1763-ban olasz mesterek. A kastély a II. világháború idején megrongálódott, 1964-ben helyreállították, majd 1994-ig diákotthonként működött.

Az épületet az 1920-as évek szerinti állapotnak megfelelően, műemlékvédelmi elvek szerint állítják helyre, helyet kap benne a Kállay-család történetét bemutató hagyományos és interaktív kiállítóterem, nosztalgia kávéház, játszószoba és rendezvényterem is. A mellette lévő Wolkenstein-kastély földszintjén turisztikai információs iroda, jegypénztár, büfé és ajándékbolt működik majd, ahol helyi ajándéktárgyakat és hungarikumokat kínálnak a látogatóknak.

Az egykori urasági kiszolgáló épületben korabeli cselédszobát, garázst, kerékpármúzeumot és -kölcsönzőt alakítanak ki. A garázs büszkesége pedig egy 1928-as Ford A-modell lesz, melyet a látogatók is kipróbálhatnak. A kastélykertben álló Kállay-kápolna és környezete felújítása során emlékműveket és művészeti alkotásokat helyeznek el, a kert helyreállításával hangulatos pihenőpark, sétányok, zenepavilon, régi idők focipályája, teniszpálya, korabeli játszótér és testgyakorló pálya várja majd a látogatókat.

A felújított kúria a tervek szerint 2016 elején nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com