Ellenzéki egyeztetés - A német szociáldemokraták üdvözlik az MSZP és az Együtt-PM megegyezését

Üdvözli és támogatja az MSZP és az Együtt-PM választási megállapodását a Német Szociáldemokrata Párt (SPD). A legnagyobb német ellenzéki erő szerint a közös képviselőjelöltek indításával elérhető közelségbe került az Orbán-kormány leváltása.

mszpMichael Roth, az SPD parlamenti frakciójának uniós ügyekben illetékes szóvivője a képviselőcsoport közleményében hangsúlyozta, hogy a 2014-es magyarországi választáson "csak a demokratikus ellenzéki erők együttműködésével van valódi esély a győzelemre".

Az MSZP és az Együtt-PM megállapodása "régen esedékes és üdvözlendő", az összefogással véget lehet vetni "az ország orbanizálásának" - áll az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök "az utóbbi években kétes kezdeményezésekkel betonozta be saját maga és pártja, a Fidesz hatalmát".

Az SPD támogatja az ellenzéki erők összefogását, mert "Magyarországnak ismét olyan kormányra van szüksége, amely tiszteletben tartja a demokrácia és a jogállamiság európai normáit, nem pedig lábbal tiporja azokat" - áll a közleményben.

Az MSZP és az Együtt-PM előző heti megállapodása szerint a két szervezet közös egyéni jelöltekkel, de külön listán indul a választáson, és nem állít közös kormányfőjelöltet.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com