Ellenzéki képviselőkkel találkozott, minden kérdésükre választ adott az MTVA vezérigazgatója

Ellenzéki képviselőkkel találkozott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója és minden kérdésükre választ adott - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.Előzetes bejelentkezés után hétfőn, munkaidőben ismét fogadta az ellenzéki képviselőket Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, és a csaknem egyórás megbeszélésen minden, az MTVA feladatkörébe tartozó kérdést megválaszolt, megadva ezáltal a képviselők munkájához szükséges felvilágosítást - olvasható a közleményben.

    
Az ellenzéki képviselők nagyrészt a műsorok tartalmára vonatkozó kérdéseket tettek fel, amelyekre válaszul a vezérigazgató sokadik alkalommal felhívta a képviselők figyelmét, hogy tartalmi kérdésekben a Duna Médiaszolgáltató Zrt. (DMSZ) illetékes választ adni - írták. "Az ellenzéki képviselők kiegyensúlyozottságra vonatkozó kijelentéseivel kapcsolatban a közmédia hangsúlyozza, hogy a tartalmi kérdésekben felelős DMSZ Zrt. ellenőrző szerve ráadásul az a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma, amelynek három kormánypárti és három ellenzéki delegáltja van" - közölték.
    

Az MTVA reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy "a hétfői találkozóval ez a tavaly év vége óta tartó politikai cirkusz végre lezárulhat" - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com