Ellenzéki pártok átnevezték a Nemzeti Választási Irodát

Fidesz Választási Irodává nevezték át a Nemzeti Választási Irodát (NVI) az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért (PM) közös, szombati tiltakozó demonstrációján; a táblát a választási iroda fővárosi székhelye előtt függesztették ki.mszpMolnár Gyula, az MSZP elnöke akciójukat a többi között pártja februári népszavazási kezdeményezésének megakadályozásával indokolta. Szerinte február 23-án egy valódi népszavazást akartak megakadályozni a választási irodához küldött emberek, majd egy nappal később, a kvótareferendum bejelentésével "paravánt próbáltak húzni a történtek elé".

A kormány által kezdeményezett népszavazásról az MSZP elnöke azt mondta: egy jogilag megalapozatlan, kormány- vagy parlamenti döntéssel megoldható kérdésben írtak ki a népszavazást, amelyre több mint 10 milliárd forintot elköltenek.

Molnár Gyula abban bízott, a mostani vasárnap mindenkinek hitet ad abban, hogy nem lehet közpénzből, durva kampánnyal megtéveszteni az embereket, és hogy 2018 a változás éve lehet Magyarországon.

Jelezte, a következő időszakban igazi válaszokat fognak adni az oktatás, az egészségügy, a szegénység, a korrupció és a jogállam problémáira, mert most álproblémákról szól a közélet. Az MSZP elnöke azt javasolta, hogy vasárnap mindenki pihenjen otthon, kivéve délután, amikor a PM tartja a Kossuth téri rendezvényét, majd október 3-án kezdjék el a normális Magyarország építését.

Karácsony Gergely, a PM társelnöke, zuglói polgármester azt mondta: lassan orvosi esetként lehet értelmezni Orbán Viktor hatalomféltését, és az ő érdekét szolgálja, az ő hatalmi játéka a népszavazás is.
Úgy fogalmazott: pártja is felkerült "a nemzetinek nevezett választási bizottság halállistájára", a hatóságnak még az is fáj, ha valaki elmondja a véleményét a szavazás napján. Jelezte: vasárnapi rendezvényüket az erőszakmentesség világnapja alkalmából tartják.

Közölte, azért hirdették meg a rendezvényt, hogy elmondják, egy gyűlöletmentes, erőszakmentes, félelem nélküli Magyarországon szeretnének élni. A tiltakozó akció végén leleplezték az NVI épülete előtt egy lámpaoszlopra felerősített táblát, amelyen nagy betűkkel az volt olvasható: Fidesz Választási Iroda.
A színpadon egy iratmegsemmisítőt helyeztek el, amelyen le lehetett darálni a szavazási értesítőt.

A demonstráción részt vevők MSZP-s és PM-s zászlókat, lufikat tartottak. Az NVI előtt több szocialista népszavazási óriásplakátot is kiraktak. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden azt állapította meg, hogy jogsértő, mert választási gyűlésnek minősül a PM vasárnapra meghirdetett rendezvénye, és a szavazás napján nem lehet ilyen gyűlést tartani.

Ezután az MSZP szolidaritásból elállt saját, eredetileg ugyancsak vasárnapra, a fővárosi Vörösmarty térre tervezett rendezvényétől, a Szabad Európa-naptól, amelyet a szervező szocialisták családi napnak neveztek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com