Ellenzéki politikusok sikertelenül próbáltak betekinteni az Elios-ügy papírjaiba

Az Elios-ügy feltárását célzó alternatív vizsgálóbizottság ellenzéki tagjai szerdán sikertelenül próbáltak betekinteni a társaságot érintő pályázati anyagokba a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fővárosi épületében. A tárca szerint a kért dokumentumok összegyűjtése megkezdődött, erről levélben tájékoztatták az ellenzéki politikusokat, akik arról is tudtak, hogy az iratok nincsenek a minisztérium épületében, ezért akciójukat kampány-, illetve sajtóeseményként kezelik.Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője a minisztérium előtt tartott sajtótájékoztatón "gyáva gazembereknek" nevezte a tárca vezetőit, akik szerinte érintettségük miatt próbálják meg eltusolni az ügyet. Kiemelte, egy hete írásban kértek betekintést a pályázati anyagokba, kedden este pedig azt a választ kapták a minisztertől, hogy közel egy hónapra van szüksége azok összegyűjtéséhez.

   


"Elsősorban az érdekel minket, hogy ki, kinek az utasítására, miért írta át a pályázati kiírást három nappal a beadási határidő előtt, és tette ezzel lehetővé az egész csalássorozatot" - mondta. Harangozó Tamás közölte továbbá, egy gazdasági minisztériumtól kedden kapott válaszból kiderül, a kormány nem az OLAF-jelentésből értesült a visszaélésekről, ugyanis belső ellenőrző szerve 2016 óta vizsgálja a pályazatokat.    


Szilágyi György, a Jobbik parlamenti képviselője elmondta, egy "diktatúra felé hajló kormányzati rendszer" alakult ki, amit szerinte az is mutat, hogy az országgyűlési képviselők munkáját önkormányzatok, kormányhivatalok és minisztériumok gátolják. Emellett a korrupciós csalássorozatban érintettek, így például a miniszterelnök is folyamatosan menekül a média és a választópolgárok kérdései elől - tette hozzá.    


Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselője szerint egy kormányváltás után jóval több esélyük lesz megbüntetni a bűnösöket, de addig is mindent megtesznek az igazság felderítésére. Megjegyezte, várhatóan egy újabb vizsgálóbizottságot is felállítanak majd a "Kósa Lajos körüli pénzmozgások" ügyében.     


Varju László, a DK poltikusa, független parlamenti képviselő szintén arról beszélt, hogy büntetést érdemel az a csalás, amelyben a "miniszterelnök és környezete közreműködött". Ehhez szerinte elsőként Polt Péter legfőbb ügyésznek kell távoznia. Kiss Anita, az NFM sajtófőnöke ugyanit újságírókkal közölte, kedden levélben tájékoztatták a képviselőket, hogy élhetnek adatbetekintési jogukkal, ám a kért információk mennyisége miatt azok összegyűjtése hosszabb időt vesz igénybe. Levélben az is szerepelt, hogy a kért dokumentumok nem a minisztérium épületében vannak.       


Hangsúlyozta, ennek tudatában úgy gondolják, az ellenzéki politikusokat valójában nem is az iratok érdekelték, hanem egyszerű kampányeseményt tartottak. A sajtófőnök kérdésre közölte, a képviselőket március 28-ig tájékoztatják arról, hogy mikor nézhetnek bele a kért adatokba. Hadházy Ákos kérdésekre válaszolva azt mondta, minden sajtótermék ellen feljelentést tesz, amely összefüggésbe hozza őt szomszédja halálával. Szerinte azért kérdezik őt erről, mert leleplezte a miniszterelnök vejét, hogyan keresett 3 milliárd forintot az Elios-ügyön.    


Harangozó Tamás ugyancsak kérdésre valaszolva azt mondta, nem tud arról, hogy a milliárdos csalással gyanúsított Czeglédy Csaba tiltott módon finanszírozta volna az MSZP-t, illetve a DK-t. "Nincs ilyen, nem volt és nem is lesz" - mondta ugyanerről Varju László.



(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

Időben lekapcsolták őket a rendőrök, lakat alá került két körözött pakisztáni férfi.

http://ujhazak.com