Elmaradnak a nyári nagyrendezvények Salgótarjánban

Salgótarján önkormányzata szeptember 30-ig nem rendez tömegrendezvényt, így idén elmarad a tűzijáték is - jelentette be a városi közgyűlés csütörtöki ülésén a polgármester.Fekete Zsolt (Salgótarján, Szeretem! Egyesület - DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Tarjáni Városlakó Egyesület) elmondta: elmarad a felvételi ponthatárokat váró Pont Ott Parti, elmaradnak az augusztus 20-i főtéri koncertek és a tűzijáték, valamint a nyárzáró fesztivál is.

  
A polgármester emlékeztetett, a kormány augusztus 15-ig nem engedélyezi 500 főnél nagyobb tömegrendezvény megtartását, Salgótarjánban ezt a határidőt meghosszabbítják. "Úgy gondoljuk, hogy bár nagyon fognak hiányozni ezek a már hagyományos rendezvények, de jelen helyzetben fontosabb az itt és a környékünkön élő emberek egészsége, biztonsága" - fogalmazott.
    

A városvezető azt is közölte: a strandot zárva tartják, a salgótarjániak az uszodát használhatják ezen a nyáron. Hozzátette, a strand területén szeptemberig tartó fejlesztés zajlik, így a létesítményt a járványhelyzettől függetlenül sem nyithatták volna ki, de egészségügyi megfontolásból egyébként is jobbnak látják, ha a városi uszodát tartják nyitva a sportolók és városlakók előtt, szigorúan ellenőrzött higiéniai körülmények között.
    

Fekete Zsolt a február óta először megtartott közgyűlésen összegezte a koronavírus-járvány idején meghozott intézkedéseket, köszönetet mondott azoknak, akik segítették az önkormányzat munkáját, és elmondta, a városban két ember fertőződött meg, mindketten meggyógyultak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com