Élménypark épül Miskolctapolcán - videó

Avalon néven családi, szórakoztató és élményparkot épít Miskolctapolcán a HELL cégcsoport érdekeltsége, az Avalon Park Kft. Az öt és félmilliárd forintos beruházás első ütemét pénteken adta át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Az idei év legnagyobb hazai komplex turisztikai magánberuházásának átadásán Varga Mihály kiemelte, hogy az elmúlt években a turizmus a magyar gazdaság meghatározó ágazatává vált, a GDP 9 százalékát adja.

7826345_b4ca3361ce38fb8ae4495b8104660a07_wm

"Azt szeretnénk elérni, hogy ez az arány már a közeljövőben 10 százalék fölé emelkedjen" - tette hozzá, megjegyezve: Miskolcon és környékén az elmúlt években látványos turisztikai, idegenforgalmi fejlesztések valósultak meg, egyebek mellett megújult a diósgyőri vár, a miskolctapolcai strandfürdő is, "turisztikai szempontból egyre vonzóbbá válik a régió".

Elmondta azt is: ez a beruházás példát ad a turizmus fejlesztésére, a környezet-tudatosságra és a társadalmi felelősségvállalásra is.

Megemlítette: az országban másodikként az észak-magyarországi térségben nőtt legdinamikusabban a turisztikai forgalom, ezen belül Miskolcon 21 százalékkal ugrott meg a vendégéjszakák száma.

Avalon_MiskolctapolcaHD_001-0015

Ez a látványos fejlesztéseknek is köszönhető, az ország csak úgy őrizheti meg attraktivitását, ha nemzetközi összehasonlításban is egyedi, kreatív és minőségi szolgáltatást képes nyújtani - tette hozzá.

Varga Mihály szólt arról, hogy a régióban és az egész országban is 2014-ben rekord évet zárt a turizmus, a turisztikai világszervezet legfrissebb jelentése szerint Magyarországon a külföldi turisták száma az európai átlagnál háromszor gyorsabban növekedett. Ugyanakkor folyamatosan nő a belföldi turizmus is, köszönhetően egyebek mellett a SZÉP-kártyának - jegyezte meg.

"A kormány évek óta arra törekszik, hogy minél több pénz maradjon az embereknél, a családoknál, ezzel a belföldi turizmust is segítjük" - mondta a miniszter.

A HELL Energy Magyarország Kft. tulajdonában lévő öthektáros völgykatlanban eddig elkészült a speciális erdei pályával rendelkező elektromos HELL Kart Ring, a 2500 négyzetméteres, egyedi "maja dizájnnal" ellátott kültéri Maya játszópark, a Sörkert, a Konferencia központ és a műfüves futsal pálya.

Az Avalo Park végső formájában 2015 októberére készül el, ekkor adják át a 32 szobával és 3 lakosztállyal rendelkező hotelt, a 15 kétszintes rönkház apartmant, valamint a külön épületben található éttermet.
A beruházásnak köszönhetően mintegy 100 új munkahely is létrejött.

A száz százalékban magyar tulajdonú energiaital-gyártó és forgalmazó HELL Energy Magyarország Kft. 2014-ben 12,7 milliárd forintra növelte árbevételét az előző évi 4,7 milliárd forintról, ebből 7,1 milliárd forintot tett ki a belföldi és 5,6 milliárdot az exportértékesítés. A cég adózott eredménye 400 millió forintról 560 millió forintra emelkedett. A társaság nyilvános beszámolója szerint 2014-ben a foglalkoztatottak átlagos statisztikai létszáma a cégnél 97 volt.



MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

http://ujhazak.com