Elmúlt a veszély – Befogták az aligátorteknőst

A hűvösebb időnek köszönhetően tudták elfogni az augusztusban felbukkant agresszív állatot.470_2
Nem kell tovább félniük Pest megye lakosainak, mert az augusztusban látott aligátorteknős már nincs szabadon, ugyanis a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora, Szilágyi István és Both Zoltán veszélyesállat-befogó elkapta az állatot.

A szakemberek nyár vége óta szemmel tartották a teknőst, aki egy Pest megyei tavacska környékén vert tanyát. A pontos helyet nem árulták el Szilágyiék, mert nem akarták, hogy az önjelölt hüllővadászok elárasszák a helyet, és ezzel elzavarják a kifejlett állatot, aki súlyos sebet is tud ejteni a gyermekeken, gyengébb embereken.

Szilágyi István és Both Zoltán rendszeresen kijárt az agresszív aligátorteknős feltételezett tartózkodási helyéhez. A szakemberek döghúst raktak a patak medrébe, hogy az állat egy helyre szokjon, és ne vándoroljon máshova.

A türelmes munka most hozta meg az eredményét, ahogy azt várták is, mert az idő hűvösebbre fordulásával a teknős gyakrabban ment ki a napra, hogy feltöltődjön. Amikor ezt legutóbb megtette a páncélos, akkor befogták.

A tervek szerint nem lesz sokáig fogságban az aligátorteknős, mert tavasszal a veresegyházi medveotthon egyik vizes területén szabadon engedik, ahol mindig ellenőrzés alatt lesz.

(Forrás: vilagszam.hu)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com