Elnézést kért a budapesti rendőrfőkapitány a bérlethamisítással meggyanúsított nőtől

Elnézést kért a budapesti rendőrfőkapitány levélben attól a nőtől, aki ellen hamis magánokirat felhasználása vétségének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást vasárnap, miután a 3-as metró Kálvin téri állomásánál az utazási bérletét több ellenőr is hamisnak találta.policeA Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján azt írta: "az eljárás megszüntetéséről szóló határozatot a IX. kerületi Rendőrkapitányság vezetője személyesen kézbesítette a hölgy részére és egyben átadta Budapest rendőrfőkapitányának levelét, amelyben elnézést kér a hölgytől az eljárással okozott kellemetlenségekért".

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábban az esetről azt közölte, a helyszínen az ellenőrök tájékoztatták az utast a problémáról, majd ismertették vele a pótdíjrendezési módokat. Bár az utas először átadta a személyazonosító igazolványát, végül mégis megtagadta a pótdíjazásról készített jegyzőkönyv aláírását. Ezután a helyszínre hívta az édesanyját, aki értesítette a rendőrséget.

A rendőrök az ügy valamennyi érintettjét a IX. kerületi rendőrkapitányságra vitték. A jegyellenőrök csak este fél tizenegy körül hagyhatták el a kapitányságot, de már az eset napján beszámoltak a történtekről felettesüknek - idézte fel a BKK.

Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője kedden úgy fogalmazott: "a BKV ellenőrei a közelmúltban bérlethamisítás vádjával ártatlanul rabosíttattak a rendőrökkel egy, a haldokló édesapjához siető fiatal orvosnőt".

Hozzátette: a sértettől felhatalmazást kaptak arra, hogy azonnali vizsgálatot kezdeményezzenek a BKK vezérigazgatójánál, emellett a DK a történtek tisztázása érdekében parlamenti írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez.

A BRFK pénteki közleményében azt írta: az eljárás során a fővárosi nőt gyanúsítottként hallgatták ki. Az eljáró hatóság a nyomozás során szakértőt rendelt ki, és beszerezte a bérletet eladó cégtől a bérlet vásárlását igazoló számlát.

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok és az ugyanattól a szakértőtől származó két, egymásnak ellentmondó vélemény alapján az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették, és a rendőrség intézkedett a nő adatainak törléséről - tették hozzá.

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője a történteket fegyelmi eljárás keretében vizsgáltatja" - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com