Előgyereknapot tart az Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen

Előgyereknapot tart pénteken az Ökumenikus Segélyszervezet Csepelen, amellyel a gyerekek segítésének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet  - közölte a segélyszervezet kommunikációs igazgatója pénteken az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.Gáncs Kristóf azt mondta, hogy a május 24-én 14 órakor kezdődő csepeli rendezvényen többek között kézműves programokkal, társasjátékokkal és karaokéval készülnek a résztvevő hetven gyereknek. A rendezvény célja az élménynyújtás mellett a figyelemfelhívás is, mert a szervezet elsősorban adományokból végzi a munkáját - tette hozzá.

    
Az igazgató kiemelte, hogy a gyermekek segítése nem egy napról szól, a segítségnek folyamatosnak kell lennie, az igazi esélyteremtés ugyanis - amely a gyermek egész életét meghatározza - rendszerességet igényel. A szervezet hat éve egész májusban a gyerekekre irányítja a figyelmet, és sok gyerekrendezvényt - csoportos foglalkozásokat, egyéni fejlesztő foglalkozásokat, élményprogramokat - szervez.
    

Gáncs Kristóf kitért arra is, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet 13 központban országosan összesen több mint kétezer hátrányos helyzetű gyermekkel foglalkozik. Ennek keretén belül például táboroztatják is őket. Idén nyáron háromszor 25 fős táborokat, valamint körülbelül ötszáz gyermeknek napközis táborokat szerveznek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com