Eloltották a tüzet a Kerepesi úti raktárban

A fővárosi hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet, és már az utómunkálatokat végzik a VIII. kerületi Kerepesi úti raktárban, amely még vasárnap este gyulladt ki - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.Az OKF azt közölte hétfőn, hogy öt vízsugárral, három magasból mentőre és egy lapos tetőre szerelt vízágyúval oltották el a lángokat a 3500 négyzetméteres, földszintes raktárépületben. Kiemelték, hogy száz fővárosi tűzoltó mintegy húsz tűzoltó gépjárművel vonult a helyszínre, ahol az egységek a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett dolgoztak a tűz oltásán.
    

A munkálatokat nehezítette, hogy az épület tetőszerkezete fából készült, és gyorsan terjedtek a lángok, valamint gondot okozott az éjszaka feltámadt viharos szél is. Megjegyezték, hogy a kitartó tűzoltási munkálatoknak köszönhetően sikerült megmenteni a lángoktól a két szomszédos épületet. Az egységek elhúzódó utómunkálatokra készülnek, a beszakadt födém miatt a kisebb fellángolásokat, füstöléseket az életveszélyes épületen kívül szüntetik meg - áll a közleményben.
    

Korábbi sajtóinformációk szerint a Főtaxi Kerepesi úti raktárja gyulladt ki. A Főtaxi az MTI-vel hétfőn délelőtt közölte, hogy az irodaházuk mögött gyulladt ki egy raktárépület, amely nem a Főtaxi használatában van. Hozzátették: a taxitársaság szolgáltatásaiban nincs fennakadás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com