Előzetes letartóztatásba került egy a Parlament felrobbantásával fenyegető férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 49 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két alkalommal is azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Parlamentet - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész pénteken.parlamentA Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján döntött így. A végzés nem jogerős. Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében azt írta: a gyanúsított először 2015. október 18-án, majd január 27-én nyilvános telefonfülkékből hívta a 112-es központi segélyhívószámot, és mindkét alkalommal azt mondta, hogy különböző sérelmei miatt felrobbantja a Parlamentet.

A gyanúsított előzetes letartóztatását a kerületi ügyészség két rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítványozta. A bíróság az ügyészség álláspontjával egyetértve a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt. A bíróság úgy rendelkezett: a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com